Áldozat

   Vész herceg közel suhan ahhoz a ponthoz, ahol Drust kuporog. Körülvesszük. Még sohasem voltunk ennyi ideig ilyen közel egy élő démonhoz. Gyanakvással telten vizsgálgatjuk, de az élmény kétségkívül lenyűgöző. Érzem körülötte a gyengén sistergő varázserőt, amely nagyon hasonlít ahhoz, amelyet Drust és én teremtünk varázslat közben. Az övé viszont állandó, soha nem változik.
   Végül a játszam véget ér, és Drust újrakezdi a bábukat.
   - Milyen játék ez? - kérdi Vész herceg, és hangjából mintha bánat csendülne ki.
   - Sakk - mondja Drust, és felpillant. - Tudsz játszani?
   - Nem.
   - Kár.
   - Szívesen megtanulnék.
   Drust meglepődik.
   - Szoktak a démonok emberi játékokat játszani?
   - Nem - mondja Vész herceg. - De ez érdekel. Még nem láttam ilyet. És a tábla... mágia árad belőle.
   - Nem közönséges tábla - mosolyog büszkén Drust. - A mesterem azt mondta, ez az eredeti Tábla, az Öreg Lények ajándéka. A népem évszázadokon át őrizte, és a druidák előtt is varázserejű lények viselték gondját. Sok-sok évvel ezelőtt egyik tulajdonosa egy játékot talált ki rajta, hogy elüsse az időt. Ő faragta ki az első figurákat, amelyek aztán tovább fejlődtek. Így jött létre a sakk.
   - Tehát a tábla nem a játékhoz készült? - kérdi Vész herceg.
   - Nem.
   - Mi volt az eredeti célja?
   - Senki sem tudja - von vállat Drust. - Amint észrevetted, mágikus tárgy, de még nem tudtunk rájönni a titkára.
   - Talán nekem sikerül - mondja Vész herceg.
   - Talán - bólint Drust, aztán elmosolyodik. - Egy másik alkalommal.
   - Miért nem most? - kérdi Vész herceg mohón.
   Drust szája még szélesebb mosolyra húzódik.
   - Lehetetlen. Most távoznod kell.
   - Még mit nem! - háborodik fel Vész herceg.
   - De bizony - mondja Drust. Felemeli a kezét, Vész herceg hátrafelé siklik.
   - Mi ez? - kiáltja a démonmester, de képtelen megállni.
   - Egy kisebb varázslat - kuncog Drust. - Elegem van abból, hogy követsz bennünket. Egy kis időre biztos távolban leszel.