Áldozat
2007.10.23. 15:51
164. oldal 19. sor
Áldozat
Vész herceg közel suhan ahhoz a ponthoz, ahol Drust kuporog. Körülvesszük. Még sohasem voltunk ennyi ideig ilyen közel egy élő démonhoz. Gyanakvással telten vizsgálgatjuk, de az élmény kétségkívül lenyűgöző. Érzem körülötte a gyengén sistergő varázserőt, amely nagyon hasonlít ahhoz, amelyet Drust és én teremtünk varázslat közben. Az övé viszont állandó, soha nem változik. Végül a játszam véget ér, és Drust újrakezdi a bábukat. - Milyen játék ez? - kérdi Vész herceg, és hangjából mintha bánat csendülne ki. - Sakk - mondja Drust, és felpillant. - Tudsz játszani? - Nem. - Kár. - Szívesen megtanulnék. Drust meglepődik. - Szoktak a démonok emberi játékokat játszani? - Nem - mondja Vész herceg. - De ez érdekel. Még nem láttam ilyet. És a tábla... mágia árad belőle. - Nem közönséges tábla - mosolyog büszkén Drust. - A mesterem azt mondta, ez az eredeti Tábla, az Öreg Lények ajándéka. A népem évszázadokon át őrizte, és a druidák előtt is varázserejű lények viselték gondját. Sok-sok évvel ezelőtt egyik tulajdonosa egy játékot talált ki rajta, hogy elüsse az időt. Ő faragta ki az első figurákat, amelyek aztán tovább fejlődtek. Így jött létre a sakk. - Tehát a tábla nem a játékhoz készült? - kérdi Vész herceg. - Nem. - Mi volt az eredeti célja? - Senki sem tudja - von vállat Drust. - Amint észrevetted, mágikus tárgy, de még nem tudtunk rájönni a titkára. - Talán nekem sikerül - mondja Vész herceg. - Talán - bólint Drust, aztán elmosolyodik. - Egy másik alkalommal. - Miért nem most? - kérdi Vész herceg mohón. Drust szája még szélesebb mosolyra húzódik. - Lehetetlen. Most távoznod kell. - Még mit nem! - háborodik fel Vész herceg. - De bizony - mondja Drust. Felemeli a kezét, Vész herceg hátrafelé siklik. - Mi ez? - kiáltja a démonmester, de képtelen megállni. - Egy kisebb varázslat - kuncog Drust. - Elegem van abból, hogy követsz bennünket. Egy kis időre biztos távolban leszel.
|